5. fejezet

Köszönöm, hogy elértük a kilenc feliratkozót. Ebben a fejezetben már a koncert napjára ugrottam, remélem tetszeni fog nektek. Ez a rész elég sok káromkodást fog tartalmazni, gondoltam szólok ha valaki nem szeretné az ilyes' fajta beszédet.  Puszi, Alicia

*

Szombat délután van. Négy óra múlva kezdetét veszi a koncert. Az a koncert amire még fogalmam sincs, hogy hogyan fogok eljutni.
- Apu - kiáltottam le neki a nappaliba. Mivel nem érkezett válasz, kénytelen voltam lebaktatni a lépcsőn. - Apu, lenne egy kérdésem - ültem le mellé a kanapéra.
- Hallgatlak - tolta le lejjebb szemüvegét az orrán.
- Szeretnék ma Tamynál aludni, kérlek - néztem rá  könyörgő szemekkel.
- Rendben Syl, mivel tegnap hivatalosan is lezárult ez a tanév, megengedem. De nincs zenehallgatás, és reggel kilencre itthon vagy. Ha bármi van, hívj fel telefonon és megyek érted. Ne engedd, hogy belevigyenek a rossz... - nem engedtem, hogy befejezze.
- Apu. Nem a hadseregbe megyek. Pár utcával leszek arrébb. Nyugodj meg - simítottam meg vállát kedvesen. Amikor elértem a lépcsőhöz ugrálni kezdtem, ökölbe szorított kézzel mosolyogtam. És hálát adtam mindennek ami szent, hogy apu ilyen könnyen belement a dologba.

*

Tamy kitörő örömmel fogadott miután beléptem a házukba. Nevetve bementünk a szinte csak poszterekből álló szobájába. Nem nagy szoba volt. Sőt, elég kicsi az enyémhez képet. Ez mégis jobban tetszett mint a sajátom. Otthonos volt, és teljesen Tamys. Az enyémről inkább ne beszéljünk.
- Vettem neked Aerosmith pólót. Tudom, hogy nincs semmid amit ide felvehetnél, úgyhogy vettem egyet - fürkészte tekintetemet. Mintha attól félt volna, hogy visszautasítom.
- Köszönöm Tamy - öleltem meg meghatódva. Tényleg jól esett tőle. Gyorsan át is húztam, majd beletűrtem farmernadrágomba. Elég jól festettem. Az órám hatot mutatott. Két óra és elkezdődik a koncert. - Te mit csinálsz? - fordultam barátnőm felé nevetve.
- Feltupírozom a hajam. Syl, mindenki ezt csinálja - nézett rám amolyan 'ezt nem tudni' fejjel.
- Jó-jó, bocsánat - nevettem el magam ismét -, de ugye nekem nem kell? Töredezni kezdene tőle a hajam - kezdtem el simogatni a hajvégeimet. Tamyból kitört a nevetés, majd ahogyan végig gondoltam, hogy mit is mondtam, én is felnevettem.
Tamy egy fekete ujjatlan felsőt viselt, nagy fehér békejel volt rajta, és egy szűk, fekete bőrnadrág. Kezén szegecses karkötő volt, körmei feketére festve. Haja alig súrolta vállát, de így feltupírozva még kisebbnek tűnt. Erős fekete szemsminket viselt. De baromi menőnek nézett ki, és hihetetlenül illett hozzá.
Ellenben velem. Az anyutól kapott farmernadrágom volt rajtam, a fekete Aerosmith pólóm. Kiegészítőként az órám volt rajtam. A cipőm egy könnyed, nyári darab volt, amiben nem melegszik be a lábam. Smink nem volt rajtam a szempillaspirált leszámítva. Hajam - mint mindig - most is frissen mosott volt, most kivételesen felfogtam egy lófarokba.
Hangolódás képen hallgattunk zenéket, amiket lehet, hogy játszani fognak - egyiket sem játszották azok közül - Tamy felpattant az ágyra, magával húzva engem is. Ugráltunk, nevettünk.
- Figyeld Syl, én vagyok Duff - kapott fel egy párnát, majd úgy tett mintha gitározna -, gyere Syl, járj velem - váltotta mélyre a hangját.
- Bolond vagy - nevettem fel -, én pedig az a tizedikes fiú vagyok aki mindig a kifliket majszolja, és rendszerint fele kint lóg a szájából - vágtam vissza neki nevetve.
- Ilyen a stílusa - nyújtotta felém a nyelvét Tamy.
- Az a stílusa, hogy nem fogja fel, hogy az a kifli egybe nem fér a szájába? - néztem rá mosolyogva.
- Tényleg undi - nevette el magát Tamy -, de hé. Legalább egy a zenei ízlésünk.
Ez a két óra olyan gyorsan elrepült, hogy észre sem vettem és már a kijárati ajtóban álltunk.
- ... és ne álljatok szóba idegenekkel - sorolta már körülbelül a kilencedik szabályt Tamy anyukája.
- Anyaa, kérlek. Elkésünk - toporzékolt idegesen Tamy.
- Jól van - nevetett fel - csak húztam picit az agyatokat, menjetek - ölelt meg minket, majd bement a házba.
A koncert hely elég messze volt Tamyék házától. Fogalmam sem volt ő honnan tudja merre kell menni, nem tudtam hol van az a kisebb szórakozóhely. Állítólag Duffék már felléptek Hollywoodban is - és lévén, hogy ez Duff szülővárosa -, itt is adnak egy koncertet.
Amikor végre odaértünk egy kisebb sort találtunk magunk előtt. Mind feltupírozott hajú fiatal volt. Áradt belőlük az ital és a füst szaga. Mégis volt egy saját varázsa az egésznek. Bentről hangolás hallatszott ki, meg pár szitok szó. Hirtelen hátulról valaki befogta a szemem. Tamy nem lehetett, rá néztem utoljára mielőtt elsötétült minden. Fogalmam sem volt ki az. Tapogattam az ujjait, a kézfejét. Hátha rájövök ez alapján. Megfogtam ujjbegyeit, kemények voltak. Pont mint Duffé amikor megfogta a kezem, akkor éreztem ilyet. Azt mondta a gitározástól ilyen neki.
- Duff? - mondtam ki félve a nevét, tartva attól, hogy mellé lőttem.
- Az ujjvégeimről jöttél rá? - nézett rám mosolyogva mikor felé fordultam.
- Igen - nevettem el magam -, hogyhogy nem vagy odabent? - mutattam az épület felé kérdőn.
- Elküldtek piáért, a bárpult még nem nyitott meg, hiába mondjuk, hogy kell a hangolódás, szarnak a fejünkre - csapott egyet a kezével. - De nem volt elég pénzem, úgyhogy ezt az üveget - mutatta fel a Jack Daniel'st - kölcsön kellett vegyem.
- Elloptad? - kérdeztem hitetlenkedve.
- Syl, kölcsön vettem - markolt bele gyengéden a copfomba, majd végig húzta kezét a hajhosszomon. Egy bólintással jeleztem, hogy megértettem. - Mennem kell be, remélem jól érzitek majd magatokat - nézett ránk majd elindult a hátsó bejárat felé, ahol egy göndör hajú fickó várta.
- Hol a picsába voltál eddig? Szomjasak vagyunk - kapta ki a kezéből a Jack Daniel'st és játékosan megpaskolta a szőke tarkóját.
- Nincs mit ember - nevette el magát Duff, majd beléptek az ajtón.

*

Röpke tizenöt-, húsz perc után be is jutottunk. A terem tele volt. Konkrétan mozdulni nem lehetett. Zene még nem szólt, pedig már fél kilenc volt. De látszólag senkit nem zavart a dolog, sőt. Hatalmas nevetések, káromkodások szelték át az egész kócerájt. Egy pillanatra lefagytam. Sehol sem találtam Tamyt. Tamy nélkül nem fogok visszatalálni, és ráadásul senkit nem ismertem itt. Pár barátnőmet hívtam, de ők ahogy láttam másokkal voltak elfoglalva.
- Tamy - kezdtem el kiabálni. Forogtam - illetve próbáltam egy teljes kört tenni, de nem sikerült - hátha megpillantom valahol.
- Én Tamy vagyok - lépett oda hozzám egy kicsit idősebb fazon. Látszódott rajta, hogy elég sokat ivott, és talán szívott is valamit. Legalábbis a fehér por, amit elfelejtett orráról letörölni, erről árulkodott.
- Húzz a picsába tata - szólt oda Dayana. - Nem hallod öreg? Tipli van - hessegette el a férfit, aki engedelmesen hátat fordított nekünk.
- Köszönöm Dayana - öleltem meg hálásan -, Tamyt keresem. Nem láttad véletlenül?
- De. Hátra ment Duffékhoz. Vagyis Slash odahívta valami ügyben. Nem is tudtam, hogy ismerik egymást - két mondat között behelyezte a fogai közé a cigarettát, majd folytatta miután meggyújtotta azt -, megmutassam hol van?
- Ki a franc az a Slash? - néztem értetlenkedve. Soha nem beszélt semmilyen Slashről.
- Itt jön Tamy, én lépek. Ha kell valami a társasággal leszek - mutatott Todék felé. - Esetleg később gyertek  ti is oda - gyorsan megölelte Tamyt is, majd eltűnt az emberek között.
- Hol voltál?
- Slashel, egyik régi ismerősömmel. Mikor még Los Angelesben éltünk, akkor ismerkedtem meg vele, jó arc - magyarázta hevesen - fogalmam sem volt, hogy ma itt lesz. De amikor megláttam Duffal gyorsan felkerestem. De gyere, nyomuljunk előre. Semmit sem fogunk itt látni - húzott magával a színpad irányába.
Hirtelen sípolni kezdett a mikrofon, a harmadik sor körül megálltunk. Mindenki a füléhez kapott.
- Hú, baszd meg - kezdett a bocsánatkérésbe egy vörös hajú fiú -, bocsánat. Nem akartam a fél társaságot megsüketíteni. Mindegy is. Köszönjük, hogy ennyien eljöttetek - hirtelen ritmusra dobolni kezdett egy szőke fiú, olyan erősen ütötte a dobot mintha csak a hasamba játszott volna - ez itt a kibaszott Guns n' Roses - üvöltötte a vörös hajú a mikrofonba.
Ekkor becsatlakozott a göndör hajú, és elindult a Reckless life c. számuk. A közönség tombolt. Megőrültek a zenétől. Hihetetlen volt. A fülem szinte zúgott, a mosoly levakarhatatlan volt az arcomról, egyszerűen azt éreztem, hogy mindjárt kiugrom a bőrömből, annyira boldog vagyok. Amikor ennyi emberrel bulizhat az ember, ilyen jó zenére azt érzi, hogy soha nem akarja, hogy vége legyen az estének. Minden egyes pillanatát kiakarja élvezni, és azt szeretné ha örökké tartana. Nem bírtam tovább. Tamyval sikoltozni kezdtünk, és ugrálni. Megőrültünk mi is a tömeggel. Képtelenség lett volna nem megőrülni. Bár kaptam hátulról néha egy-két lökést, és párszor meg is tapostak valahogy meg sem éreztem. Izzadtam, a hajam kezdett szétbomlani. Körülnéztem egy pillanatra. Fiúk összekarolva ugráltam, mindig magasabbra és magasabbra. A lányok előttük vonaglottak. Voltak persze olyanok is mint mi, akik ugyanúgy ugráltak mint a fiúk. Egy közösséget alkottunk.
Valaki hátulról átfogta a derekamat, és közel húzott magához. Felpillantottam és láttam Tod vöröses szemét. Puszit nyomott a fejtetőmre. Örültem, hogy egy fiú így foglalkozott velem. Tényleg helyes, kedves srác. Tudom mit mondott Duff, de mindenhez két ember kell. Ha én nem akarok tőle semmit, nem is fog semmi sem történni. 
- Jöjjön az utolsó szám - szólt a mikrofonba a göndör. A közönség fütyülni, kiabálni kezdett. Akárhova néztem mindenhol ördögvillákat mutató embereket láttam. És végre. Egész este kerestem Duff tekintetét, de egyszer sem nézett rám, és most találkozott a tekintetünk. Pár másodperc volt az egész, mégis égni kezdett a bőröm. 

*

Az egész tömeg egyszerre akart kinyomulni a hűvösebb júniusi éjszakába. Az órám szerint fél tizenkettő  volt. Kint álltam az utcán Dayanával, Tamy egyik fülbevalója - békejeles persze - valahogyan kiesett, és hisztérikus állapotba került, merthogy az a kedvence. Szóval ő visszament megkeresni.
- Nem kellene segítenünk neki? - fordultam Dayanához.
- De, persze - bólintott egy nagyot - talán nagyobbat mint általában az emberek szoktak.
- Dayana, erre van az ajtó - fogtam meg kezét amikor a szembelévő pékség felé vette az irányt.
- Ja, hát tudom - azzal bement a szórakozóhely ajtaján.
Hatalmas volt odabent a füst. Már senki nem volt bent, ilyenkor kiküldik a fiatalokat, hogy normálisan összepakolhasson a zenekar. A zenekar tagjai, egy fényképezős fiú, illetve Todék tartózkodtak a helységben, meg a pár barátnőm akiket még hívtam. Ők még mindig nagyon elvoltak foglalva.
Duff a színpad szélén ült, külön a többiektől. Cigizett - szokásához híven. Nem tudtam oda menjek-e hozzá, végül is csendben leültem mellé.
- Tetszett, nagyon jól játszatok. És annak a vörös hajú fiúnak baromi jó hangja van. Híresek lesztek - mondtam neki mosolyogva. De nem nézett rám. A padlót fürkészte. Jobbnak láttam eljönni onnan inkább. Biztos fáradt volt, én meg baromságokkal untattam. Tettem pár lépést amikor elkapta a csuklóm, hirtelen magához rántott és megölelt. Szorosan fogta a derekam. Mivel ő a kisebb, a direkt erre a célra felállított színpadon ült, magasabb voltam nála, így fejbúbjára tudtam államat támasztani. Kezeimmel pedig átkulcsoltam a nyakát.
- Olyan jó illatod van - fúrta nyakamba arcát, nyomott egy gyors puszit rá és elhúzódott tőlem. 

- Te meg baromi helyes vagy - csúszott ki a számon. Mi? Jaj Sylvie, gyorsan. Magyarázd ki magad. - Nahát engem hívnak? Tamy hívtál? - reméltem, hogy veszi a lapot.
- Mi? Dehogy hívtalak.
- De hívtál, mit szeretnél mondani?
- Nem hívtalak. Még mindig nincs meg a fülbevalóm. Soha nem találom meg - kezdett el hisztizni.
- Akkor félre hallottam - mondtam mosolyogva. Visszafordultam Duff felé aki hirtelen nevetni kezdett. - Mit nevetsz?
- Szóval helyes vagyok? - váltott látszólag komolyra.
- Csak megakartalak dicsérni, hogy jobban érezd magad - hebegtem.
- És ha ez a helyes fiú most megcsókolna? - kérdezte ajkaimat fürkészve. Kirázott a hideg. Mindennél jobban szerettem volna érezni ajkait.
- Hé Syl - lépett oda Tod -, gyere fizetek neked valamit - karolt át, ezzel kizökkentve minket. Ajkaink Duffal már csak pár centire voltak. Gyorsan elhúztam a fejem, és mosolyogva bólintottam egyet. Tod összekulcsolta kezeinket majd elkezdett a bárpult felé húzni. Visszapillantottam Duffra, aki szemtelenül mosolygott, majd felállt, és elment a társasághoz. 

Egy kólát kértem, majd leültem a göndör hajú mellé - csak mellette volt hely - és kortyolgatni kezdtem az italomból.
- Slash vagyok - nyújtotta felém a kezét, amibe gyorsan belehelyeztem a sajátomat.
- Syl - mosolyogtam rá. - Szimpatikus a hajad - kezdtem el birizgálni.
- Te vagy Duff Sylvieje, vagy az egy másik? - nézett rám kérdőn.
- Nem tudom Duffnak hány Sylvie nevű ismerőse van - nevettem fel -, de akivel most csókolózik, azt Cindynek hívják - meglepődtem magamon milyen könnyen fogadtam. Cindyék a koncertre nem jöttek, csak az utána való bulira. - Viszont titeket nem ismerlek.
- Ő ott Axl - kezdett bele az ''idegenvezetésbe'' Slash -, ő az énekes, dalszöveg írónk. Ő tartja egybe a csapatot - mutatott a vörös hajú fiúra, aki épp ivott valami löttyöt. - Ő ott - mutatott a szőke fiúra - Steven. Nagyon állat, meg hülye. De bírjuk, te is bírni fogod. Az a másik pedig Izzy. Az aki épp most megy ki azzal a csajjal. Ő is rohadt jó dalszöveg író, és baromi jó hangja van. Duffot ismered. Magamról nem tudok mit. Sokszor be vagyok állva, és tetszik az egyik barátnőd - nézett rám mosolyogva.
- Melyik? - néztem körül.
- Az a göndör hajú.
- Te hülye - nevettem el magam - az a tükör képed. A falra tükör van rakva - simítottam meg a hátát.
- Baszd meg - nevetett fel - már terveztem az éjszakát vele... vagyis... magammal? - nem bírtuk. Mindketten felnevettünk. 

*

Hosszú az út hazafelé hajnali három órakor egy őrületes koncert után. Egy kisebb hadsereg kísért minket haza, nehogy útközben történjen valami. Nem tudom minek kellett volna történni, de örültem, hogy nem ketten kell hazasétáljunk Tamyval - aki eléggé szomorú volt a fülbevalója miatt. 

Dayana már menni sem bírt, őt Jack - valami fiú, ott ismerkedtek össze - vitte a kezében. Tamy elől kullogott szomorúan. Slash az egyik lányt fűzte. Todot és Alishát három utcával ezelőtt láttuk utoljára. Cindy Duffal átölelkezve ment. A fotós pasi éppen fényképezett valamit - talán az egyedül baktató Tamyt. A többi fazont nem ismertem, de jó fejeknek tűntek. 

Mire elértünk a házhoz mindenki hulla fáradt volt.
- Hú baszd meg - fújta ki magát Slash - te rohadt messze laksz - karolta át Tamyt. Ameddig ők elvoltak azzal, hogy milyen rég látták egymást, én Dayanával próbáltam beszélgetni. Nem igen jött össze, ugyanis ő minden kérdésemre egy oda nem illő választ mondott. Cindy háza útba esett, így őt is hazakísértük. 

- Legközelebb nem lesz ilyen szerencséd - lépett oda Duff.
- Mármint? - néztem rá kérdőn.
- Legközelebb megcsókollak.
- Ha hagyom - mosolyodtam el.
- Ó, hagyni fogod - nyomott egy puszit az arcomra. 

4. fejezet

- Ne haragudj - kezdtem bele a bocsánatkérésbe - nem tudtam, hogy te vagy az. 

- Semmi baj, legalább tudom, hogy máskor ne rántsalak be a mosdóba - mondta hatalmas mosolyra húzva a száját. 

- Azért elég vicces fejet vágtál - nevettem el magam. - Basszus, elkések. Mennem kell - fordultam ki a fiú vécéből de Duff elkapta a csuklom. 

- Maradj egy picit - nézett mélyen a szemembe -, kérlek. 

- Todról van szó? - gyanítom, hogy róla. 

- Róla is - túrt a hajába - de menj csak órára. Majd suli után elmondom - csípte meg gyengéden az arcom amitől végig futott a rajtam a hideg és egész testemet libabőr lepte el.

- Végül is - csuktam be a mosdó ajtaját, nehogy egy arra járó takarítónő, vagy egy elkésett tanár észrevegyen minket - ez a  hét és vége a sulinak. Ez az egy igazolatlan már nem fog semmit sem elrontani - az egészre csak egy mosoly volt a válasza. Persze apuék kiakadnak majd, de az már nem tartozik rá, elrontanám a pillanatot. 

- Azért nem feltétlenül lenne jó itt bent maradni, bárki benyithat, gyere - ragadta meg a kezem. Simán kijutottunk az épületből. Illetve, csak azt hittük. Már a kijárati ajtót nyitottuk amikor az egyik takarítónő odalépett hozzánk. 

Öreg volt. Gyanítom, hogy fél életét ezek a falak között töltötte feltöröléssel, ablaktisztítással és viráglocsolással. Hány generációt láthatott itt felnőni, majd eltűnni? Bele volt fáradva. Ezt a karikás szeméről és az unalmas arckifejezéséről rögtön le lehetett szűrni. Egy seprűt fogott öreg, vékony kezeiben és minket fürkészett. 

- Hát maguk meg hova ilyen sebesen? Hiszen tart még a tanítás - nézett ránk összehúzott szemekkel. 

- Tetszik tudni - kezdtem bele, de Duff beleszólt. 

- Képzelje, hogy jártunk - nevette el magát -, mi nem is ebbe az iskolába járunk. Valahogyan eltévedtünk. Gondolta volna, hogy itt, Seattle-ben minden középiskola egyforma? - egyszer majdnem elnevettem magam, de úgy tettem mintha köhögnék.

- Ez esetben távozzanak. Nem teszek panaszt az igazgatónál, máskor jobban figyelni - kacsintott felénk, majd elcsoszogott. Lehet, hogy nem hitte el és azért kacsintott, vagy Duffot találta szimpatikusnak. Ez már titok marad. 

Nevetve löktük ki az iskolaajtót. Kint az udvaron állt az egész társaság. Köztük voltak Cindyék is, és egy néger lány. Szóval ez amolyan csoportos ellógás lesz. Miért nem mentem órára?
- Na, végül kijött ez a kis prűd? - kérdezte Cindy szemét forgatva, majd megcsókolta Duffot. Mintha egy óriási pofont kaptam volna. Villámként csapott belém a felismerés. Mit is gondoltam?
- Prűd az anyá.. - kezdte Tod, de amint látta Duff komoly tekintetét, kicsit másképpen fejezte be - ..m, az anyám. Uh, az a nő tiszta prűd, jelentsen akármit is ez a szó - vakargatta meg fejét.
- Nincs is anyád - vágta be nevetve egy szőke fickó, később kiderült, hogy Steven a neve.
- De ha lenne, akkor prűd volna - vágott vissza Tod. Ezen mindannyian jót mulattak, kivéve engem. Valahogy nem éreztem jól magam a társaságukban. Legszívesebben felpofoztam volna magam, amiért kijöttem vele. Azzal a fiúval aki épp most csókolózik egy másik lánnyal.
- Dayana - lépett oda hozzám a néger lány, kezét nyújtva -, te pedig biztosan Sylvie.
- A barátaimnak csak Syl - ráztam kezet vele.
Sétálgattunk a városban. Tod végig mesélte az egész utat. Olykor át is karolt, de soha nem tartott tovább pár másodpercnél. Mintha megijedt volna, hogy ellököm. Pedig nem volt ellenemre. Baráti ölelés. Máskor is mentem már így fiúval. Mondjuk az a fiú unokatestvérem volt, de nem számít. Fiú és kész.
Dayana pár lépéssel előttem járt így jól szemügyre tudtam venni. Hosszú, tincsenként befonott haja volt, egészen leért a derekáig - az én hajam mikor lesz ilyen hosszú? -, arca kifejezetten szép volt, talán szebb mint Cindyé. Szemei zöldek voltak, ami elég egzotikus hatást kölcsönzött sötét bőrével. Csuklóján egy tetoválás volt. M betű. Talán az anyukája nevének kezdőbetűje, vagy egyik volt barátjáé. Kedves, természetes lánynak tűnt. Nem volt rajta smink, mégis ezerszer tökéletesebb volt a bőre mint az enyém. A fiúkkal közvetlen volt. Lökdöste őket, nevetett rajtuk, néha tarkón is ütötte őket, ha valami megjegyzést tettek, az amúgy tökéletes alakjára. Hiába volt ilyen szép, és jó alakú, nem volt elszállva magától mint ez a két elkényeztetett lány itt mellettem.
Elmentünk a közeli parkba, és kiültünk a füves részre egy nagy fa árnyéka alá. Kellemes, napos idő volt. Kifejezetten meleg. A park tele volt gyerekekkel, idős házaspárokkal, fiatal párokkal. Idilli volt. Azt leszámítva, hogy ellógtunk az iskolából, és épp most vett elő Steven öt szál füves cigit.
- Ki kér? - mutatta körbe.
- Add ide - nyúlt érte Tod, majd egy jó mélyet szívott belőle. - Uh, bassza meg - kezdett el köhögni. Majd adta a mellette ülő Cindynek. Nem habozott sokáig, beleszívott, majd adta tovább. Még csak meg sem köszörülte a torkát.
- Te jössz Syl - tartotta felém Alisha.
- Én.. - néztem körbe kétségbeesetten - nem kérek.
- Meg sem lepődök - vágta be gúnyosan Cindy, majd kikapta barátnője kezéből és átadta a mellettem ülő fiúnak -, minek hívtátok el? Rontja a hangulatot - folytatta a hergelésemet. Alishával sugdolózni kezdtek és kuncogni.
Tod egyedül elszívott egy szál füves cigit, és elég labilis állapotba került. Labdázni kezdett labda nélkül, hóangyalt készített a fűben. Mindenki őt figyelte, közben engem folyamatos sértegetések értek.
- Te Syl - kezdett bele Alisha.
- Sylvie - javítottam ki.
- Bocsánat - nevetett fel - Sylvie. Szóval neked tetszik Tod? - fürkészte arcomat kíváncsian.
- Vagy talán Duff? - ült közelebb Cindy. Így kicsit elkülönültünk a nevetgélő társaságtól.
- Egyik sem - mondtam halkan, majd felálltam és indultam volna Dayanához, aki kólát ivott, de amikor Tod énekelni kezdett egy medve dalt - csak brümmögött - kiköpte a fűre és fennhangon nevetni kezdett.
- Hé Syl - szólt a hátam mögül Cindy -, Duffnak nem tetszel, mondjuk meg is értem - hátra dobta szőke hajzuhatagát és Alisha felé fordult aki mesélni kezdett valamiről.
Odaléptem Dayanahoz, fülébe súgtam, hogy hazamegyek. Szerettem volna ha valakinek feltűnik, hogy nem vagyok ott.  Búcsúzóul megölelt, és megígérte, hogy holnap suliba elmeséli, hogy végül is Tod továbbra is lazának érezte-e magát, vagy jobban lett.
Reménykedtem, hogy Tod nem jön utánam. Nem lenne túl jó dolog egy szétesett fiúval hazamenni. Már majdnem kiértem a parkból amikor az órámra tekintettem. Még van egy órám normális időben suliban. Nem mehetek haza, vissza Cindyékhez meg pláne nem akartam.
Leültem egy idős néni mellé a padra. Hála Istennek, ez a pad is fa alatt volt, így legalább nem kellett a melegen ülnöm. A néni épp kötögetett valamit, talán sálat.
- Én is tudok kötni - kezdtem vele csevegni -, tudja a nagymamám megtanított. De már meghalt. Hány éves is maga? - kérdeztem udvariasan.
- Hatvannyolc - nézett rám a néni kedvesen.
- Jó magának. Tudja, mindenki fiatal szeretne maradni, hiszen azok a legszebb évek. De én.. én inkább lennék ilyen idős mint most ön. Tudja miért? - megrázta a fejét.
- Miért aranyoskám?
- Mert akkor már túl lennék mindenen. Már lenne férjem, nyugdíjam, unokáim. Itt ülnék maga mellett és kötögetnék sálakat, zoknikat. De én csak egy buta tizenhat éves lány vagyok, aki azt hitte tetszik neki valaki. De rájött, hogy nem is az esete.
- Hogy néz ki? - tette le a hölgy a kötőtűket.
- Vállig érő szőke haja van. Tudja, most ez nagy divat a fiúknál. Magas, és szinte mindig cigarettázik. Ma például egy fehér felsőben volt, egy farmernadrággal.
- Itt jön pár méterre egy ilyen fiatalember - mutatott Duff felé remegőkézzel.
- Syl, mindenhol kerestelek - észrevette, hogy nem egyedül vagyok - csókolom - intett az idős hölgy felé -, miért mentél el? Még el sem mondtam, hogy miért hívtalak el.
- Nem éreztem jól magam - ez a legtutibb kimagyarázási trükk. Mindig beválik.
- Nem érezted jól magad, vagy a társaság nem tetszett? - mosolyodott el.
- Én csak..
- Gyere, hazakísérlek - intett a kijárat felé fejével.
- Viszlát - köszöntem el gyorsan és már mentünk is kifelé. Az úton sok mindenről szó esett. Mindenről csak arról nem, hogy miért lógtam el két órát a kedvéért. - Szóval.. már beszéltünk a készülődő koncertről, a bandatagokról, a mellettünk elhaladó kóbor kutyáról is. Térj a lényegre - álltam meg vele szemben. Az emberek kerülgettek ki minket. Egy-egy lány, és fiú megnézett minket, és mosolyogva tovább haladtak.
- Tod összeakar veled jönni - hangjában volt valami furcsa.
- Járni akar velem? - vörösödtem el teljesen. Hajam végét kezdtem el piszkálni, és nem értettem ennek miért örülök ennyire.
- Nem.. máshogy akar veled összejönni - nyersen, bumm.. odavágta nekem.
- Ó - esett le a dolog - ó. Huh. Ő.. - ez a sok értelmes dolog is körül-belül két perc után jött ki belőlem. Lesokkolódtam.
- Nem hagyom neki Syl - nézett mélyen a szemembe, majd kikerült. - Na, nem jössz? - nézett rám kíváncsian.
- Jövök - szaladtam oda hozzá és összekulcsolta kezünket, így mentünk hazáig.

*

Már félórája a tükör előtt állok. Egyre csak Cindy szavai járnak a fejemben. ''Duffnak nem tetszel, mondjuk meg is értem''. Tetőtől-talpig átvizsgáltam magam.
A hajam mindig frissen mosott, egyenletesen omlik a vállamra. Anyu mindig a legjobb fodrászokhoz szokott vinni. Az arcomon egy-két helyen van pici pattanás, de ezen kívül simának mondható. Átlagos arcom van. Talán az orrom nem szép. Túl pici és pösze. Az alakommal soha nem volt problémám. Végig vezetem az ujjaim az oldalamon. Karcsú vagyok. Bár melleim nem nagyok, legalább nem keltek mű hatást. A combom talán picit szélesebb, ha arra kicsit rádolgoznék talán jobban tetszenék Duffnak. Kirívóbban kellene öltözzek? Fogjam fel a hajam? Egy újságban azt olvastam a férfiak szeretik a női nyakakat. Talán még szépet is mutatna ha hófehér bőrömet picit mutogatnám.
Most az egész alakos tükörhöz sétáltam. A ruhám túl jó kislányos. Virágos rövidebb szoknya, egy fehér rövid ujjú felsővel. Virágos karkötő, és egy kis szandál. Be kellene szerezzek valami Aerosmith-es felsőt, és abban kellene koncertre menjek. Így a végén azt hiszik valami buta liba vagyok. 

3. fejezet

Nem szeretnék semmit sem hozzáfűzni ehhez a fejezethez, szerintem aranyos rész lesz. Több emberkétől megkaptam Facebookon, hogy lehetnének hosszabbak a részek, így az ő kérésükre ez most extra hosszú lesz. Köszönöm az hat feliratkozót - omájgád -, és a majdnem négyszáz oldalmegjelenítést. Puszi, Alicia.

*

- Köszönöm kemény héjú bogártársaim, hogy nem engedtek aludni. Miért az én üvegemnek kell nekirepkedni? - morogtam magamnak a sötétben. Felkapcsoltam a lámpát, kinéztem az erkélyem melletti ablakon. Egy fiút láttam lent állni, és felfelé nézett. Sötét volt, így nem tudtam kivenni vajon ki lehet az. Magas volt, és cigarettázott. Láttam ahogyan beleszív, s az a kis piros parázs fényesebb lesz a papír végén.
Óvatosan kinyitottam az erkélyajtómat, és kiléptem a júniusi szellős éjszakába. Kissé hideg volt, annak ellenére, hogy tombolni kellene a nyárnak. Az iskolának is mindjárt vége. De így, olyan mintha téli szünetre mennénk.
- Sylvie? - hallottam lentről egy férfi hangot. Már fordultam volna vissza. Bolond vagyok én? Egyedül az éjszaka közepén kimegyek egy idegen férfihoz? - Sylvie, Duff vagyok. Tudod, az a szőke fiú - mosolyogni kezdtem, persze, hogy tudom ki az a Duff - lejönnél? Fontos lenne.
Óvatosan áttettem a lábam a fára majd lemásztam hozzá. Felvont szemöldökkel álltam előtte, és vártam miért jött.
- Miért nem az ajtón jöttél? - nézett rám értetlenül. -Na, mindegy, nem láttad Todot? - kérdezte halál nyugodtan.
- Nem - ezért jött ide? Todról érdeklődni?
- Eltűnt. Két órája azt mondta, hogy mindjárt visszajön. Arra gondoltunk a fiúkkal, hogy talán.. - ekkor felgyulladt a hálószobában a villany. Láttam anyu körvonalát az ablakon lévő függöny mögött, szétfogja húzni. Ki fog nézni, és észreveszi Duffot. Azután szól apunak, jaj. Ezt nem engedhetem.
- Gyere gyorsan - ragadtam meg kezét és elkezdtem a sövény felé húzni.
- Nem gyors kicsit ez a tempó? Mármint, szép lány vagy, nem utasítanálak vissza, de máris bokorba vinnél? - kérdezte nevetve Duff. Nem bírtam ki, én is felnevettem.
Amikor elértük a sövényt, hallottam ahogyan anyu kinyitja az ablakot, azután valószínű, hogy visszafeküdt aludni. Biztosan csak szellőre vágytak.
- Szóval... ott tartottam, hogy azt hittük Tod idejött. De látom nincs itt. Úgyhogy megyek is - fordult a hátsókapu irányába.
- Lemásztam a kedvedért, sanszos, hogy anyuék észreveszik, hogy kint járkáltam. Ez miatt akár két hét szobafogságot is kaphatok. Miattad - soroltam neki komolyan, ő pedig visszafojtott mosollyal hallgatta.
- Szóval most marasztalsz? - tette fel első zavarba ejtő kérdését. Fürkésztem tekintetét, szemei bohókásan csillogtak, a mosoly pedig levakarhatatlan volt arcáról.
- Nem, menj csak ha szeretnél. Szimplán közölni szerettem volna, hogy mi vár rám - logikus választ adtam, büszkén álltam tekintetét. Hirtelen kotorászni kezdett farmerdzsekije zsebében, majd lassan előhúzta a Marlboro-s cigarettáját.
- Cigit? - nyújtotta felém a dobozt, majd leült a földre. Követtem példáját, törökülésbe helyeztem lábaimat. A fű csiklandozta a bőröm, a szél néha belekapott szőke hajamba. Hirtelen eszembe jutott, hogy kérdezett valamit.
- Nem dohányzom - válaszoltam komolyan.
- Egyenlőre. Majd fogsz - látta értetlen tekintetemet, szóval folytatta -, egyszer mindent ki kell próbálni, és ha összejössz Toddal, akkor folyton velünk fogsz lógni, mi pedig - emelte fel a cigis dobozát - dohányzunk.
Nem szóltam semmit, csak néztem ahogy kifújja a füstöt. Lassan szállt a csillagos ég felé, majd szétoszlott. 
-Meglátjuk - válaszoltam mosolyogva.
- Meglátjuk, hogy összejössz-e Toddal, vagy meglátjuk, hogy cigizni fogsz-e?
- Meglátjuk - igazából én sem tudtam mire mondtam. Próbáltam picit titokzatos lenni. Ment is ezek szerint valamennyire.
Még üldögéltünk ott egy keveset. Mesélt az új bandáról amiben játszik, szerinte ''állat'' koncert lesz, és reméli, hogy elmegyek. Mert az egyenlő azzal, hogy a barátnőim is jönnek, és minél több a lány, annál jobb a buli. 
-Hű, micsoda érvek. Tehát.. - kezdtem értelmezni a dolgokat - azért menjek a koncertedre mert akkor jönnek velem még szép lányok, akiket azután elvisztek fel a lakásra egy hajnali bulira? 
- Pontosan - nevette el magát - tuti terv, nem? Látod? Fontos vagy a zenekar életében.
- Megtisztelő - volt a hangomban némi szarkazmus, de Duff látszólag jól mulatott rajtam.
- Mennem kellene - áll fel lassan - keresem tovább ezt a baromarcút - kinyújtotta felém jobb kezét, majd felsegített - hát, majd találkozunk.
- Igen - tudtam, hogy marasztalnom kellene, hogy egész éjszaka itt ülhetnénk és beszélgethetnénk de nem jött ki hang a számon, csak néztem ahogy megy a hátsókapu fele - Duff! - kiabáltam utána.
- Tessék? - fordult vissza nagy lendülettel, és várta mit fogok mondani.
- Jó éjt.
- Jó éjt Syl - intett egyet felém, majd átmászott a kapun. 

*

Nincs is szebb egy hétfői napnál amelyet az iskolában kell tölteni. Nekem soha nem volt bajom a hétfőkkel kapcsolatban, ellenben Tamyval aki (mint mindennap) nyavalygott, hogy nem akar bemenni az iskolába. Ma is elég színesen volt felöltözve. Szerettem volna én is egy nap is eljönni iskolába, de anyuék szerint nem egy bohóc vagyok, úgyhogy megmaradtam az átlagos szerkónál. Nem akartam Tamynak elmondani, hogy Duff nálunk járt az éjszaka. Nem akartam, hogy azt higgye totálisan oda vagyok a fiúért. Mert ez nem igaz. Sőt, még az kellene, hogy kifecsegje. Képes arra, hogy eljárjon a szája. Inkább csak csendben sétáltam mellette.
- Olyan szótlan vagy ma. Valami baj van? - fürkészte arcomat gyanakodva.
- Nem, semmi. Csak hétfő reggel van, szimplán ennyi - fordultam felé mosolyogva, majd ismét lehajtottam a fejem és az utat néztem. 

A suli udvarában jártunk már, Tamy valami filmről mesélt, amire annyira nem figyeltem, de végig bólogattam az egészet, nehogy megharagudjon rám, amiért nem foglalkoztatott különösebben amit mond. Ameddig ő ábrándozott a főhősről addig én Duffot kerestem. Nem nehéz kiszúrni a tömegből, az amúgy százkilencven centi magas fiút, de most nem láttam sehol. 

Hirtelen megcsapta a fülem egy egércincogáshoz hasonlítható női nevetés. Cindy volt az. Köztudott tény, ahol Cindy Hale ott van, ott vannak - a csatlósain kívül, aki Alisha és egy új lány - Todék is. Folyton rajtuk lógnak.
Cindy az a tipikus magas, szőke hajú, tökéletes fogsorú, jó alakú lány pont mint a filmekben, Alisha ugyan ez csak barna hajjal és barnább bőrrel. Viszont az új lány valahogy nem illett a képbe. Alacsony volt, pici felesleg is volt rajta, haja rövid és vörös volt.
- Syl, figyelsz te rám? Negyedszerre mondom, hogy becsöngettek az első órára - ütött pofon szelíden Tamy. Gyorsan felpattantam a padról amin eddig helyet foglaltunk, és sebesen követtem Tamyt aki megunt rám várni. Útba esett Duffék társasága is, akik mint mindig, most is nagyokat nevettek valamin - szeretném egyszer tudni mitől ilyen vidámak mindig - de Duff rám se nézett. Éppen Cindy derekát fogta át jobb kezével.
- Szia Sylvie - ugrott elém Tod széles mosollyal.
- Ááá - kiáltottam fel -,  Tod. A szívbajt hozod rám - kaptam bal kezem a szívem felé - amúgy szia - mosolyodtam el kedvesen. 

- Mizu? - vágta zsebre a kezét, közben hátulról olyan instrukciókat kapott, hogy 'kapd le gyorsan', 'ne sajnáld Tod'. Szegény fiú tiszta vörös lett, tudtam, hogy ő nem ilyen mint a társaságában a többiek.
- Tod, ez eddig csak bájgúnárokkal vegyült. Mutasd meg neki milyen egy igazi férfi - veregette meg a vállát Duff. Ez már nekem is sok volt. Megfordultam és bementem az iskola ajtón. Tod kiabált utánam, de nem álltam meg. Nem veszek részt ilyesmibe. Én nem holmi' Cindy vagyok...

*

- A francba már - a suliszekrényem sehogy sem akart kinyílni. Egyszerűen megmakacsolta magát, és nem nyílt. Az ötödik órára már öt perce becsöngettek. Befognak diktálni. Hét-nyolc perc rángatás, ütés és kétszázezer idegszál eltépése után nagy nehezen, de megadta magát az ajtó, és kinyílt.
Mint akit nyílból kilőttek úgy szaladtam a fizikaterem felé amikor egy erős kéz berántott a fiú vécébe. Reflexből gyomorszájon vágtam a ''támadóm'' de amikor megfordultam Duff összegörnyedt testét láttam, majd felemelte mindkét kezét jelezve, hogy megadja magát. 

2. fejezet

Köszönöm szépen, hogy elértük a több mint kétszáz oldalmegjelenítést és 2 feliratkozót. Ez hatalmas dolog nekem. Köszönöm. Nem is húzom tovább az időt. Jó olvasást, Alicia. 

*

- Tamy, ideje menned, majd holnap átjössz - mondta apu szigorúan. 

- Szerintem is jobb lenne - válaszolta Tamy kicsit erőteljesebb hangon, de amikor megpillantotta apu dühös tekintetét gyorsan lehajtotta fejét. Kivette a lemezt, majd elindult a kijárati ajtó felé. Búcsúzóul megölelt - gondolom bátorítani akart - és már menetelt is kifelé. Szerencsés.
- Te máris itthon? - kérdeztem remegő hangon. 

- Itthon hagytam valamit. Nem is ez a lényeg. Sylvie, nem meg mondtuk, hogy a mi családunk ezt a fajta zenét nem támogatja? Hogy ellenezzük? Ez a műfaj pár éven belül eltűnik, de a klasszikus zene az örök. Világos voltam?
- Pedig igazán jó zene, csak nyitnod kellene.. - ó jaj, miket beszélek? Syl te meg a nagy szád.
- Nem vitázom erről, menj a szobádba. Azonnal - a nagy kiabálásra Billy is beszaladt, de persze apu nyugodt hangon közölte, hogy ''csak nem hallotta mit mondtam neki''. Jobbnak láttam gyorsan felszaladni az emeletre és egy életre bezárkózni a rózsaszín falak közé. 

Leültem az ágyamra és gondolkodni kezdtem. Biztosan nem engednek el a koncertre, sőt. Talán még egy pofont is kiosztanának nekem. Őszintén nem értettem őket. Miért kell tiltani a zenét? Mintha valami külön vallás lenne, vagy maffiózókhoz csatlakoznék ez által. Karórámra tekintettem. Kettő órát mutatott. Délután kettő óra. Holnap szombat. Tehát az egész hétvégét tölthetem a szobámba.
Már kezdtem halálra unni magam. Mindenféle pózban feküdtem az ágyamon, háromszor átrendeztem a könyvespolcomat, végig olvastam a könyvet amit a két napja elkezdtem. Egy szóval már mindent csináltam, az óra mégis csak négyet mutatott. Ekkor ötlött fel bennem, hogy sétálhatnék egyet a városban. Úgyis régen jártam már arra, kicsit kikapcsolódnék.
A bejárati ajtón nem mehetek ki. Az a szemfüles Hetty néni a szomszédban azonnal kiszúrna, s már árulkodna is apuéknak. Azóta nem kedvel az öreglány amióta elütöttem kismotorral a macskáját. Nem az én hibám volt, nekem volt elsőbbségem, és különben is szerintem öngyilkos lett az a vén macska. Ezzel a nénivel kibírni. Mindegy is. A lényeg, hogy arra nem mehetek.
Lassan lemásztam az erkély melletti tölgyfán - mintha egy romantikus filmben lennék, csak ott a fiúnak kellene fel másznia nem a lánynak le, mindegy -, a tölgyfától az utam egészen a készülő sövény labirintuson át vezetett a hátsó kiskapunkhoz. Sima ügy volt. 

Fél óra séta után be is értem a városba. Imádom ahogyan a sok ember egyszerre beszélése egy zümmögéssé váll. Mintha apró méhek lennénk. Erről-arról kiveszel egy két szavat. Van aki a múlt estéről beszél, van aki egy tragikus esetről, mások csak simán a semmiről. Mindenki másmilyen. Ha jobban szét nézek látok üzletasszonyokat szép ingekben, munkás embereket akik most baktatnak hazafelé, és egy hangos társaságot. Duffék azok. Szívem mintha kiakarna ugrani a helyéről. Vajon lehet infarktust kapni pusztán egy ember látványától? Nem hiszem. Gyorsan megfordultam, és sietős léptekkel haladtam volna az ellenkező irányba amikor valaki a nevemet kezdte kiabálni.
- Sylvie, várj egy picit - mély hang volt. Pont olyan, amilyet elképzeltem neki. Lassan megfordultam, de nem Duff állt velem szemben, hanem Tod, Duff egyik barátja. Váll alá érő barna haját fújta a szél, cigaretta volt a kezében. Arca picit hosszúkás, de jól állt neki. Kifejezetten helyes fiú.
- Igen? - hangom nyávogós volt, amin magam is meglepődtem, úgyhogy megismételtem még egyszer az előbb feltett kérdést, immár a rendes hangomon. 

- Eljössz a koncertünkre? Jövő szombaton tartjuk. Kellenek szép lányok is, ezért is szólítottalak most le - kezdett bele a fecsegésbe kedvesen mosolyogva. Halvány pír ülhetett ki az arcomra bókját hallván, idegességemben hajamat kezdtem piszkálni.
- Ha tudok, akkor szívesen elmegyek Tamyval. Köszönöm a meghívást.
- És, izé.. szóval - kíváncsian vártam mit szeretne mondani, de csak legyintett egyet a jobb karjával - mindegy.
- Azt szeretné kérdezni - lépett oda Duff -, hogy nincs-e kedved vacsorázni vele egy nap? - lefagytam. Mármint nem a hírtől. Tod rendes srácnak tűnik, igazából Duff látványa gátolt abban, hogy levegőt vegyek. Szőke haja vállát súrolta, fekete ujjatlan felsőt viselt, fekete nadrággal. Tökéletes ajkai közül cigaretta lógott ki.
- Persze - vágtam rá viszonylag gyorsan. Mondjuk volt egy kisebb fázis késés, de végül is kiböktem. Nem tudom így utólag, hogy vajon a ''persze'' Duffnak, vagy Todnak szólt mindenesetre kimondtam.
- Szuper, akkor majd a suliban megbeszéljük - kezdett bele megint a locsogásba, de Duff leállította.
- Tod, vegyél már levegőt, hagyd a lányt. Biztos apuciék már aggódnak érte, te meg feltartod. Gyerünk, elkésünk.
- Szia Sylvie - puszilt meg kedvesen Tod, majd a többi fiú után szaladt. Álltam, és néztem Duff távolodó alakját. 

Reagálhattam volna arra amit Duff mondott, de igaza volt. Hét óra volt, apuék ilyenkor már otthon vannak. Aggódnak értem, de az is lehet, hogy fel sem tűnt nekik. Lépteimet szaporábbra vettem. Ismét a kis hátsó kapun osontam be az udvarra. Illetve, osontam volna, ha nem zárják be. Szerencsére a fal annyira nem volt magas, így feltudtam rá mászni. Arról viszont elfeledkeztem, hogy valami szúrós, tövises növénnyel van befuttatva a teteje. Ritkán káromkodom, de most elhagyta egy-két szitok szó az ajkaimat.
Miután eljátszottam egy gyengébb akció filmet a kertünkbe, és már az erkélyemen tudhattam magam, úgy lépkedtem be a szobámba mint egy háborús katona. Büszkén, és tele sebekkel. Kedvem hamar alábbhagyott édesapám szigorú tekintetét látva amint az ágyamon ült és újságot olvasott. Azt hiszem hős halált halok katonaként. Öröm volt szolgálni a hazámat.
- Te merre jártál? Van fogalmad arról, hogy anyáddal halálra aggódtunk magunkat miattad? Tehát halljam, merre jártál?
- Csak sétáltam egyet a városban. Sajnálom, elvesztettem az időérzékemet.
- Többet ne forduljon elő ilyen - apu hangja ellágyult, és ki is ment a szobából. Úgy látszik mégsem lesz háború.
Már épp készültem volna aludni, amikor valaki dobálni kezdte az ablakomat kis kavicsokkal. 

1. fejezet

Nagyon örülök, hogy a bevezető részhez máris érkezett egy megjegyzés, illetve elértünk a több mint száz oldalmegjelenítést. Hihetetlenül boldog vagyok. Köszönöm szépen. Ebben a részben már több minden kiderül Sylvieről. Jó olvasást, puszi, Alicia.
(Bocsánatot szeretnék kérni, valamiért a párbeszédek után kihagyott egy sort. Ezért elnézést kérek, de nem akar nekem engedelmeskedni.)

 - És mi van akkor ha lebukunk? - vetettem fel a kérdést hatodszorra.     

 - Syl, nem bukunk le - vágta rá meggyőzően -, ne legyél már ennyire nyuszi. Kár lenne ezt a hatalmas élményt kihagynod a szüleid miatt.

 - Mennem kell - néztem le a karórámra. - Találkozunk holnap az iskolában.

 - Syl. Megígéred, hogy elgondolkodsz rajta?

 - Megígérem.

Miután hazaértem gyorsan felszaladtam a szobámba, nem is köszöntem anyuéknak. Öt óra van, ilyenkor mindig az íróasztal fölé vannak hajolva, és erősen gondolkodnak, számolnak. Talán nem ilyenkor kellene felvetnem az ötletet miszerint rock koncertre szeretnék menni.

Amikor beléptem a szobámba, kellemes fahéj illat csapta meg az arcom. Mélyet szívtam a finom levegőből, majd a ruhásszekrényemhez léptem. Lassan pakolászni kezdtem benne. Megesküdtem volna, hogy volt itt egy háromnegyedes világos farmernadrágom. Tökéletes lenne a koncertre.

 - Mit keresel kedvesem? - nyitott be anyu csendesen. Fekete szoknyát viselt, egy hozzáillő kis kabáttal. Ajkai gyönyörű élénk piros színnel voltak kihangsúlyozva. Elegáns volt, mint mindig.

 - A farmernadrágom. Nem tudod véletlenül, hogy hol van? - egyre kétségbeesettebb voltam. Hova tehettem?

 - A jótékonysági esten elajándékoztam. Tudod, amit az idős Lester néni tartott. Azt hittem már nem kell neked az a nadrág. Egyszer sem visel... na, most meg miért sírsz? Sylvie, mi a baj? - nézett rám aggódva.

 - Fel szerettem volna húzni - éreztem, hogy forró könnyek lepik el az arcom. Miért sírok? Hiszen ez csak egy nadrág.

 - Szaladj át hálószobába. Nekem is van egy ugyanolyan. Neked adom - mondta anyu szelíden. Hangja olyan puha, és megfontolt. Órákig tudnám hallgatni ahogyan beszél. Gyorsan felálltam, és már a másik szobában is voltam. Tökéletesen állt.

Másnap az iskolában mindenki a koncertről beszélgetett. Mindenki oda akart menni, tervezték, hogy mennyire sok alkoholt fognak inni, és, hogy majd milyen sokat táncolnak. Végig azon gondolkodtam vajon hogyan kell táncolni egy rock koncerten, végül úgy döntöttem lesz ami lesz, majd valahogy eltáncolgatok.

 Amikor körülnéz az ember az iskolában, észreveszi, hogy mennyi kis külön csoportra vagyunk osztva. Az egyik legnépszerűbb csoport Duffék csoportja. Csupa hosszú hajú, feketébe öltözött rock zene kedvelő fiú, akik mindig nagyokat nevetnek, végig cigarettázzák az egész napot, és többszöri figyelmeztetés ellenére sem változtatnak a stílusukon. 

 - Képzeld Syl - lépett hozzám Tamy - vettem egy új lemezt. Igazából már két éve megjelent, de csak most jutottam oda, hogy megvegyem. Átjössz meghallgatni?

 - Persze - várjunk, ma anyuék nem lesznek itthon -, gyere át te. Nekünk is van lemezlejátszónk.

Amikor hazaértem gyorsan főztem egy csésze teát, köszöntem Billynek a kertészünknek. Forróság volt odakint. Sajnáltam szegény Billyt, szakadt róla a víz. Egyre csak törölgette homlokát. Gyorsan töltöttem egy pohár vizet, két jégkockát beledobtam és kivittem neki. Hálásan nézett rám, majd egy szempillantás alatt az egészet lehúzta. Beszélgettünk a teraszon fél órát. Mesélt arról, hogy a sövény labirintus szerűen fog elhelyezkedni apu kérésére, mesélt a fákról és hasonló kertészkedéssel kapcsolatos dolgokról. Amikor hallottam, hogy csöngetnek kedvesen elköszöntem tőle, és már futottam is az ajtó irányába.
Tamy nem hazudtolta meg önmagát. Olyan volt mint egy kis szivárvány. Tagadni sem tudná (nem is szeretné), hogy hippi.
 - Gyere be. Egy pillanat és lehozom apu lemezlejátszóját.
Tamy óvatosan kiemelte a papírborítójából a lemezt, ráhelyezte a lemezlejátszóra és felcsendült a dal. Egy Queen album volt. Első hallásra imádtam. Rögtön táncra perdültünk, ugráltunk, nevettünk. Próbáltuk énekelni mi is. De hirtelen leállt a zene. Imádkoztam nehogy apu legyen az, aki leállította..

Bevezető

Sziasztok! :)

Hú, nem hittem volna, hogy ez a blogom megnyitja valaha kapuit, ugyanis kicsit félek. Régebben volt már pár blogom, de egyiknél sem voltam ennyire elszánt, és egyiknél sem volt ennyi ötletem.
Úgy érzem ebből a történetből, én rengeteg mindent ki tudok hozni, és remélem sikerül is. Soha nem voltam kedvelője a One Direction fanfictionoknak ezért gondoltam úgy, hogy én egy Guns n' Rosesosat fogok létrehozni. Ha nem szereted/nem ismered a bandát kérlek akkor se kattints a kis x gombra hisz ez egy könnyed kis történet lesz a szerelemről és a zenéről.
Nem is húznám tovább a szót, jó olvasást!

Bevezető

Seattle, Washington 1984

Gyorsan tettem egyik lábam a másik elé. Egyre csak egy Aerosmith szám járt a fejembe. Ilyenkor dúdolhatom. Ilyenkor nem szól rám senki. Talán az emberek bolondnak is néztek, hiszen ki az aki egyedül az utcán egymagában dúdolgat? Talán egy bolond, vagy egy fülig szerelmes ember, vagy egy elnyomott fiatal lány. Nem tudom. Csak azt tudom, hogy jó érzés és szabad vagyok. Szabadság.  

- Na végre, hogy megérkeztél, már kezdtem aggódni. - Sárga nadrágot viselt, békejel volt a kezére rajzolva, rózsaszín felsője gyűrött volt. - Na, mit várunk még itt kint? Gyere be.

 Amikor beléptem felcsendült egy Beatles dal. Ahogy bekukkantottam a nappaliba láttam, hogy Tamy szülei magukból kikelve táncoltak, nevettek. ''Ó, azok voltak az aranyévek'' mindig  mondogatják. Mintha nem tudnának beletörődni abba, hogy megöregedtek. Vajon az én szüleim voltak fiatalok? Nyilván. De vajon éltek is? Vagy csak léteztek, ahogyan most?

 - Hallottad? - ült le az ágyra legjobb barátnőm. 

 - Nem - vontam meg a vállam. Biztos megint valami pletyka, annyira nem érdekelt. 

 - Megalakult egy új rock banda. Egy hét múlva lesz az első koncertjük. Jaj Syl, ugye elmegyünk. Mondd, hogy elmegyünk - láttam a szemében, hogy minden vágya eljutni oda, de tudtam, hogy a szüleim soha nem engednének el. 

 - Lehetetlent kérsz tőlem. Apu azt sem engedi, hogy a lemezlejátszón hallgassak rock zenét, nemhogy koncertre menjek. 

 - Ott lesz Duff is - egy pillanatra elakadt a lélegzetem s ő ezt gonosz módon ki is használta - hogy meglepődik majd ha Sylvie Silverstone eljön a koncertjére. 

 - Végül is - mosolyodtam el - valahogy elmehetünk - s ekkor még nem is sejtettem, hogy fenekestől felfordul azon az éjjelen az életem.