2. fejezet

Köszönöm szépen, hogy elértük a több mint kétszáz oldalmegjelenítést és 2 feliratkozót. Ez hatalmas dolog nekem. Köszönöm. Nem is húzom tovább az időt. Jó olvasást, Alicia. 

*

- Tamy, ideje menned, majd holnap átjössz - mondta apu szigorúan. 

- Szerintem is jobb lenne - válaszolta Tamy kicsit erőteljesebb hangon, de amikor megpillantotta apu dühös tekintetét gyorsan lehajtotta fejét. Kivette a lemezt, majd elindult a kijárati ajtó felé. Búcsúzóul megölelt - gondolom bátorítani akart - és már menetelt is kifelé. Szerencsés.
- Te máris itthon? - kérdeztem remegő hangon. 

- Itthon hagytam valamit. Nem is ez a lényeg. Sylvie, nem meg mondtuk, hogy a mi családunk ezt a fajta zenét nem támogatja? Hogy ellenezzük? Ez a műfaj pár éven belül eltűnik, de a klasszikus zene az örök. Világos voltam?
- Pedig igazán jó zene, csak nyitnod kellene.. - ó jaj, miket beszélek? Syl te meg a nagy szád.
- Nem vitázom erről, menj a szobádba. Azonnal - a nagy kiabálásra Billy is beszaladt, de persze apu nyugodt hangon közölte, hogy ''csak nem hallotta mit mondtam neki''. Jobbnak láttam gyorsan felszaladni az emeletre és egy életre bezárkózni a rózsaszín falak közé. 

Leültem az ágyamra és gondolkodni kezdtem. Biztosan nem engednek el a koncertre, sőt. Talán még egy pofont is kiosztanának nekem. Őszintén nem értettem őket. Miért kell tiltani a zenét? Mintha valami külön vallás lenne, vagy maffiózókhoz csatlakoznék ez által. Karórámra tekintettem. Kettő órát mutatott. Délután kettő óra. Holnap szombat. Tehát az egész hétvégét tölthetem a szobámba.
Már kezdtem halálra unni magam. Mindenféle pózban feküdtem az ágyamon, háromszor átrendeztem a könyvespolcomat, végig olvastam a könyvet amit a két napja elkezdtem. Egy szóval már mindent csináltam, az óra mégis csak négyet mutatott. Ekkor ötlött fel bennem, hogy sétálhatnék egyet a városban. Úgyis régen jártam már arra, kicsit kikapcsolódnék.
A bejárati ajtón nem mehetek ki. Az a szemfüles Hetty néni a szomszédban azonnal kiszúrna, s már árulkodna is apuéknak. Azóta nem kedvel az öreglány amióta elütöttem kismotorral a macskáját. Nem az én hibám volt, nekem volt elsőbbségem, és különben is szerintem öngyilkos lett az a vén macska. Ezzel a nénivel kibírni. Mindegy is. A lényeg, hogy arra nem mehetek.
Lassan lemásztam az erkély melletti tölgyfán - mintha egy romantikus filmben lennék, csak ott a fiúnak kellene fel másznia nem a lánynak le, mindegy -, a tölgyfától az utam egészen a készülő sövény labirintuson át vezetett a hátsó kiskapunkhoz. Sima ügy volt. 

Fél óra séta után be is értem a városba. Imádom ahogyan a sok ember egyszerre beszélése egy zümmögéssé váll. Mintha apró méhek lennénk. Erről-arról kiveszel egy két szavat. Van aki a múlt estéről beszél, van aki egy tragikus esetről, mások csak simán a semmiről. Mindenki másmilyen. Ha jobban szét nézek látok üzletasszonyokat szép ingekben, munkás embereket akik most baktatnak hazafelé, és egy hangos társaságot. Duffék azok. Szívem mintha kiakarna ugrani a helyéről. Vajon lehet infarktust kapni pusztán egy ember látványától? Nem hiszem. Gyorsan megfordultam, és sietős léptekkel haladtam volna az ellenkező irányba amikor valaki a nevemet kezdte kiabálni.
- Sylvie, várj egy picit - mély hang volt. Pont olyan, amilyet elképzeltem neki. Lassan megfordultam, de nem Duff állt velem szemben, hanem Tod, Duff egyik barátja. Váll alá érő barna haját fújta a szél, cigaretta volt a kezében. Arca picit hosszúkás, de jól állt neki. Kifejezetten helyes fiú.
- Igen? - hangom nyávogós volt, amin magam is meglepődtem, úgyhogy megismételtem még egyszer az előbb feltett kérdést, immár a rendes hangomon. 

- Eljössz a koncertünkre? Jövő szombaton tartjuk. Kellenek szép lányok is, ezért is szólítottalak most le - kezdett bele a fecsegésbe kedvesen mosolyogva. Halvány pír ülhetett ki az arcomra bókját hallván, idegességemben hajamat kezdtem piszkálni.
- Ha tudok, akkor szívesen elmegyek Tamyval. Köszönöm a meghívást.
- És, izé.. szóval - kíváncsian vártam mit szeretne mondani, de csak legyintett egyet a jobb karjával - mindegy.
- Azt szeretné kérdezni - lépett oda Duff -, hogy nincs-e kedved vacsorázni vele egy nap? - lefagytam. Mármint nem a hírtől. Tod rendes srácnak tűnik, igazából Duff látványa gátolt abban, hogy levegőt vegyek. Szőke haja vállát súrolta, fekete ujjatlan felsőt viselt, fekete nadrággal. Tökéletes ajkai közül cigaretta lógott ki.
- Persze - vágtam rá viszonylag gyorsan. Mondjuk volt egy kisebb fázis késés, de végül is kiböktem. Nem tudom így utólag, hogy vajon a ''persze'' Duffnak, vagy Todnak szólt mindenesetre kimondtam.
- Szuper, akkor majd a suliban megbeszéljük - kezdett bele megint a locsogásba, de Duff leállította.
- Tod, vegyél már levegőt, hagyd a lányt. Biztos apuciék már aggódnak érte, te meg feltartod. Gyerünk, elkésünk.
- Szia Sylvie - puszilt meg kedvesen Tod, majd a többi fiú után szaladt. Álltam, és néztem Duff távolodó alakját. 

Reagálhattam volna arra amit Duff mondott, de igaza volt. Hét óra volt, apuék ilyenkor már otthon vannak. Aggódnak értem, de az is lehet, hogy fel sem tűnt nekik. Lépteimet szaporábbra vettem. Ismét a kis hátsó kapun osontam be az udvarra. Illetve, osontam volna, ha nem zárják be. Szerencsére a fal annyira nem volt magas, így feltudtam rá mászni. Arról viszont elfeledkeztem, hogy valami szúrós, tövises növénnyel van befuttatva a teteje. Ritkán káromkodom, de most elhagyta egy-két szitok szó az ajkaimat.
Miután eljátszottam egy gyengébb akció filmet a kertünkbe, és már az erkélyemen tudhattam magam, úgy lépkedtem be a szobámba mint egy háborús katona. Büszkén, és tele sebekkel. Kedvem hamar alábbhagyott édesapám szigorú tekintetét látva amint az ágyamon ült és újságot olvasott. Azt hiszem hős halált halok katonaként. Öröm volt szolgálni a hazámat.
- Te merre jártál? Van fogalmad arról, hogy anyáddal halálra aggódtunk magunkat miattad? Tehát halljam, merre jártál?
- Csak sétáltam egyet a városban. Sajnálom, elvesztettem az időérzékemet.
- Többet ne forduljon elő ilyen - apu hangja ellágyult, és ki is ment a szobából. Úgy látszik mégsem lesz háború.
Már épp készültem volna aludni, amikor valaki dobálni kezdte az ablakomat kis kavicsokkal.