5. fejezet

Köszönöm, hogy elértük a kilenc feliratkozót. Ebben a fejezetben már a koncert napjára ugrottam, remélem tetszeni fog nektek. Ez a rész elég sok káromkodást fog tartalmazni, gondoltam szólok ha valaki nem szeretné az ilyes' fajta beszédet.  Puszi, Alicia

*

Szombat délután van. Négy óra múlva kezdetét veszi a koncert. Az a koncert amire még fogalmam sincs, hogy hogyan fogok eljutni.
- Apu - kiáltottam le neki a nappaliba. Mivel nem érkezett válasz, kénytelen voltam lebaktatni a lépcsőn. - Apu, lenne egy kérdésem - ültem le mellé a kanapéra.
- Hallgatlak - tolta le lejjebb szemüvegét az orrán.
- Szeretnék ma Tamynál aludni, kérlek - néztem rá  könyörgő szemekkel.
- Rendben Syl, mivel tegnap hivatalosan is lezárult ez a tanév, megengedem. De nincs zenehallgatás, és reggel kilencre itthon vagy. Ha bármi van, hívj fel telefonon és megyek érted. Ne engedd, hogy belevigyenek a rossz... - nem engedtem, hogy befejezze.
- Apu. Nem a hadseregbe megyek. Pár utcával leszek arrébb. Nyugodj meg - simítottam meg vállát kedvesen. Amikor elértem a lépcsőhöz ugrálni kezdtem, ökölbe szorított kézzel mosolyogtam. És hálát adtam mindennek ami szent, hogy apu ilyen könnyen belement a dologba.

*

Tamy kitörő örömmel fogadott miután beléptem a házukba. Nevetve bementünk a szinte csak poszterekből álló szobájába. Nem nagy szoba volt. Sőt, elég kicsi az enyémhez képet. Ez mégis jobban tetszett mint a sajátom. Otthonos volt, és teljesen Tamys. Az enyémről inkább ne beszéljünk.
- Vettem neked Aerosmith pólót. Tudom, hogy nincs semmid amit ide felvehetnél, úgyhogy vettem egyet - fürkészte tekintetemet. Mintha attól félt volna, hogy visszautasítom.
- Köszönöm Tamy - öleltem meg meghatódva. Tényleg jól esett tőle. Gyorsan át is húztam, majd beletűrtem farmernadrágomba. Elég jól festettem. Az órám hatot mutatott. Két óra és elkezdődik a koncert. - Te mit csinálsz? - fordultam barátnőm felé nevetve.
- Feltupírozom a hajam. Syl, mindenki ezt csinálja - nézett rám amolyan 'ezt nem tudni' fejjel.
- Jó-jó, bocsánat - nevettem el magam ismét -, de ugye nekem nem kell? Töredezni kezdene tőle a hajam - kezdtem el simogatni a hajvégeimet. Tamyból kitört a nevetés, majd ahogyan végig gondoltam, hogy mit is mondtam, én is felnevettem.
Tamy egy fekete ujjatlan felsőt viselt, nagy fehér békejel volt rajta, és egy szűk, fekete bőrnadrág. Kezén szegecses karkötő volt, körmei feketére festve. Haja alig súrolta vállát, de így feltupírozva még kisebbnek tűnt. Erős fekete szemsminket viselt. De baromi menőnek nézett ki, és hihetetlenül illett hozzá.
Ellenben velem. Az anyutól kapott farmernadrágom volt rajtam, a fekete Aerosmith pólóm. Kiegészítőként az órám volt rajtam. A cipőm egy könnyed, nyári darab volt, amiben nem melegszik be a lábam. Smink nem volt rajtam a szempillaspirált leszámítva. Hajam - mint mindig - most is frissen mosott volt, most kivételesen felfogtam egy lófarokba.
Hangolódás képen hallgattunk zenéket, amiket lehet, hogy játszani fognak - egyiket sem játszották azok közül - Tamy felpattant az ágyra, magával húzva engem is. Ugráltunk, nevettünk.
- Figyeld Syl, én vagyok Duff - kapott fel egy párnát, majd úgy tett mintha gitározna -, gyere Syl, járj velem - váltotta mélyre a hangját.
- Bolond vagy - nevettem fel -, én pedig az a tizedikes fiú vagyok aki mindig a kifliket majszolja, és rendszerint fele kint lóg a szájából - vágtam vissza neki nevetve.
- Ilyen a stílusa - nyújtotta felém a nyelvét Tamy.
- Az a stílusa, hogy nem fogja fel, hogy az a kifli egybe nem fér a szájába? - néztem rá mosolyogva.
- Tényleg undi - nevette el magát Tamy -, de hé. Legalább egy a zenei ízlésünk.
Ez a két óra olyan gyorsan elrepült, hogy észre sem vettem és már a kijárati ajtóban álltunk.
- ... és ne álljatok szóba idegenekkel - sorolta már körülbelül a kilencedik szabályt Tamy anyukája.
- Anyaa, kérlek. Elkésünk - toporzékolt idegesen Tamy.
- Jól van - nevetett fel - csak húztam picit az agyatokat, menjetek - ölelt meg minket, majd bement a házba.
A koncert hely elég messze volt Tamyék házától. Fogalmam sem volt ő honnan tudja merre kell menni, nem tudtam hol van az a kisebb szórakozóhely. Állítólag Duffék már felléptek Hollywoodban is - és lévén, hogy ez Duff szülővárosa -, itt is adnak egy koncertet.
Amikor végre odaértünk egy kisebb sort találtunk magunk előtt. Mind feltupírozott hajú fiatal volt. Áradt belőlük az ital és a füst szaga. Mégis volt egy saját varázsa az egésznek. Bentről hangolás hallatszott ki, meg pár szitok szó. Hirtelen hátulról valaki befogta a szemem. Tamy nem lehetett, rá néztem utoljára mielőtt elsötétült minden. Fogalmam sem volt ki az. Tapogattam az ujjait, a kézfejét. Hátha rájövök ez alapján. Megfogtam ujjbegyeit, kemények voltak. Pont mint Duffé amikor megfogta a kezem, akkor éreztem ilyet. Azt mondta a gitározástól ilyen neki.
- Duff? - mondtam ki félve a nevét, tartva attól, hogy mellé lőttem.
- Az ujjvégeimről jöttél rá? - nézett rám mosolyogva mikor felé fordultam.
- Igen - nevettem el magam -, hogyhogy nem vagy odabent? - mutattam az épület felé kérdőn.
- Elküldtek piáért, a bárpult még nem nyitott meg, hiába mondjuk, hogy kell a hangolódás, szarnak a fejünkre - csapott egyet a kezével. - De nem volt elég pénzem, úgyhogy ezt az üveget - mutatta fel a Jack Daniel'st - kölcsön kellett vegyem.
- Elloptad? - kérdeztem hitetlenkedve.
- Syl, kölcsön vettem - markolt bele gyengéden a copfomba, majd végig húzta kezét a hajhosszomon. Egy bólintással jeleztem, hogy megértettem. - Mennem kell be, remélem jól érzitek majd magatokat - nézett ránk majd elindult a hátsó bejárat felé, ahol egy göndör hajú fickó várta.
- Hol a picsába voltál eddig? Szomjasak vagyunk - kapta ki a kezéből a Jack Daniel'st és játékosan megpaskolta a szőke tarkóját.
- Nincs mit ember - nevette el magát Duff, majd beléptek az ajtón.

*

Röpke tizenöt-, húsz perc után be is jutottunk. A terem tele volt. Konkrétan mozdulni nem lehetett. Zene még nem szólt, pedig már fél kilenc volt. De látszólag senkit nem zavart a dolog, sőt. Hatalmas nevetések, káromkodások szelték át az egész kócerájt. Egy pillanatra lefagytam. Sehol sem találtam Tamyt. Tamy nélkül nem fogok visszatalálni, és ráadásul senkit nem ismertem itt. Pár barátnőmet hívtam, de ők ahogy láttam másokkal voltak elfoglalva.
- Tamy - kezdtem el kiabálni. Forogtam - illetve próbáltam egy teljes kört tenni, de nem sikerült - hátha megpillantom valahol.
- Én Tamy vagyok - lépett oda hozzám egy kicsit idősebb fazon. Látszódott rajta, hogy elég sokat ivott, és talán szívott is valamit. Legalábbis a fehér por, amit elfelejtett orráról letörölni, erről árulkodott.
- Húzz a picsába tata - szólt oda Dayana. - Nem hallod öreg? Tipli van - hessegette el a férfit, aki engedelmesen hátat fordított nekünk.
- Köszönöm Dayana - öleltem meg hálásan -, Tamyt keresem. Nem láttad véletlenül?
- De. Hátra ment Duffékhoz. Vagyis Slash odahívta valami ügyben. Nem is tudtam, hogy ismerik egymást - két mondat között behelyezte a fogai közé a cigarettát, majd folytatta miután meggyújtotta azt -, megmutassam hol van?
- Ki a franc az a Slash? - néztem értetlenkedve. Soha nem beszélt semmilyen Slashről.
- Itt jön Tamy, én lépek. Ha kell valami a társasággal leszek - mutatott Todék felé. - Esetleg később gyertek  ti is oda - gyorsan megölelte Tamyt is, majd eltűnt az emberek között.
- Hol voltál?
- Slashel, egyik régi ismerősömmel. Mikor még Los Angelesben éltünk, akkor ismerkedtem meg vele, jó arc - magyarázta hevesen - fogalmam sem volt, hogy ma itt lesz. De amikor megláttam Duffal gyorsan felkerestem. De gyere, nyomuljunk előre. Semmit sem fogunk itt látni - húzott magával a színpad irányába.
Hirtelen sípolni kezdett a mikrofon, a harmadik sor körül megálltunk. Mindenki a füléhez kapott.
- Hú, baszd meg - kezdett a bocsánatkérésbe egy vörös hajú fiú -, bocsánat. Nem akartam a fél társaságot megsüketíteni. Mindegy is. Köszönjük, hogy ennyien eljöttetek - hirtelen ritmusra dobolni kezdett egy szőke fiú, olyan erősen ütötte a dobot mintha csak a hasamba játszott volna - ez itt a kibaszott Guns n' Roses - üvöltötte a vörös hajú a mikrofonba.
Ekkor becsatlakozott a göndör hajú, és elindult a Reckless life c. számuk. A közönség tombolt. Megőrültek a zenétől. Hihetetlen volt. A fülem szinte zúgott, a mosoly levakarhatatlan volt az arcomról, egyszerűen azt éreztem, hogy mindjárt kiugrom a bőrömből, annyira boldog vagyok. Amikor ennyi emberrel bulizhat az ember, ilyen jó zenére azt érzi, hogy soha nem akarja, hogy vége legyen az estének. Minden egyes pillanatát kiakarja élvezni, és azt szeretné ha örökké tartana. Nem bírtam tovább. Tamyval sikoltozni kezdtünk, és ugrálni. Megőrültünk mi is a tömeggel. Képtelenség lett volna nem megőrülni. Bár kaptam hátulról néha egy-két lökést, és párszor meg is tapostak valahogy meg sem éreztem. Izzadtam, a hajam kezdett szétbomlani. Körülnéztem egy pillanatra. Fiúk összekarolva ugráltam, mindig magasabbra és magasabbra. A lányok előttük vonaglottak. Voltak persze olyanok is mint mi, akik ugyanúgy ugráltak mint a fiúk. Egy közösséget alkottunk.
Valaki hátulról átfogta a derekamat, és közel húzott magához. Felpillantottam és láttam Tod vöröses szemét. Puszit nyomott a fejtetőmre. Örültem, hogy egy fiú így foglalkozott velem. Tényleg helyes, kedves srác. Tudom mit mondott Duff, de mindenhez két ember kell. Ha én nem akarok tőle semmit, nem is fog semmi sem történni. 
- Jöjjön az utolsó szám - szólt a mikrofonba a göndör. A közönség fütyülni, kiabálni kezdett. Akárhova néztem mindenhol ördögvillákat mutató embereket láttam. És végre. Egész este kerestem Duff tekintetét, de egyszer sem nézett rám, és most találkozott a tekintetünk. Pár másodperc volt az egész, mégis égni kezdett a bőröm. 

*

Az egész tömeg egyszerre akart kinyomulni a hűvösebb júniusi éjszakába. Az órám szerint fél tizenkettő  volt. Kint álltam az utcán Dayanával, Tamy egyik fülbevalója - békejeles persze - valahogyan kiesett, és hisztérikus állapotba került, merthogy az a kedvence. Szóval ő visszament megkeresni.
- Nem kellene segítenünk neki? - fordultam Dayanához.
- De, persze - bólintott egy nagyot - talán nagyobbat mint általában az emberek szoktak.
- Dayana, erre van az ajtó - fogtam meg kezét amikor a szembelévő pékség felé vette az irányt.
- Ja, hát tudom - azzal bement a szórakozóhely ajtaján.
Hatalmas volt odabent a füst. Már senki nem volt bent, ilyenkor kiküldik a fiatalokat, hogy normálisan összepakolhasson a zenekar. A zenekar tagjai, egy fényképezős fiú, illetve Todék tartózkodtak a helységben, meg a pár barátnőm akiket még hívtam. Ők még mindig nagyon elvoltak foglalva.
Duff a színpad szélén ült, külön a többiektől. Cigizett - szokásához híven. Nem tudtam oda menjek-e hozzá, végül is csendben leültem mellé.
- Tetszett, nagyon jól játszatok. És annak a vörös hajú fiúnak baromi jó hangja van. Híresek lesztek - mondtam neki mosolyogva. De nem nézett rám. A padlót fürkészte. Jobbnak láttam eljönni onnan inkább. Biztos fáradt volt, én meg baromságokkal untattam. Tettem pár lépést amikor elkapta a csuklóm, hirtelen magához rántott és megölelt. Szorosan fogta a derekam. Mivel ő a kisebb, a direkt erre a célra felállított színpadon ült, magasabb voltam nála, így fejbúbjára tudtam államat támasztani. Kezeimmel pedig átkulcsoltam a nyakát.
- Olyan jó illatod van - fúrta nyakamba arcát, nyomott egy gyors puszit rá és elhúzódott tőlem. 

- Te meg baromi helyes vagy - csúszott ki a számon. Mi? Jaj Sylvie, gyorsan. Magyarázd ki magad. - Nahát engem hívnak? Tamy hívtál? - reméltem, hogy veszi a lapot.
- Mi? Dehogy hívtalak.
- De hívtál, mit szeretnél mondani?
- Nem hívtalak. Még mindig nincs meg a fülbevalóm. Soha nem találom meg - kezdett el hisztizni.
- Akkor félre hallottam - mondtam mosolyogva. Visszafordultam Duff felé aki hirtelen nevetni kezdett. - Mit nevetsz?
- Szóval helyes vagyok? - váltott látszólag komolyra.
- Csak megakartalak dicsérni, hogy jobban érezd magad - hebegtem.
- És ha ez a helyes fiú most megcsókolna? - kérdezte ajkaimat fürkészve. Kirázott a hideg. Mindennél jobban szerettem volna érezni ajkait.
- Hé Syl - lépett oda Tod -, gyere fizetek neked valamit - karolt át, ezzel kizökkentve minket. Ajkaink Duffal már csak pár centire voltak. Gyorsan elhúztam a fejem, és mosolyogva bólintottam egyet. Tod összekulcsolta kezeinket majd elkezdett a bárpult felé húzni. Visszapillantottam Duffra, aki szemtelenül mosolygott, majd felállt, és elment a társasághoz. 

Egy kólát kértem, majd leültem a göndör hajú mellé - csak mellette volt hely - és kortyolgatni kezdtem az italomból.
- Slash vagyok - nyújtotta felém a kezét, amibe gyorsan belehelyeztem a sajátomat.
- Syl - mosolyogtam rá. - Szimpatikus a hajad - kezdtem el birizgálni.
- Te vagy Duff Sylvieje, vagy az egy másik? - nézett rám kérdőn.
- Nem tudom Duffnak hány Sylvie nevű ismerőse van - nevettem fel -, de akivel most csókolózik, azt Cindynek hívják - meglepődtem magamon milyen könnyen fogadtam. Cindyék a koncertre nem jöttek, csak az utána való bulira. - Viszont titeket nem ismerlek.
- Ő ott Axl - kezdett bele az ''idegenvezetésbe'' Slash -, ő az énekes, dalszöveg írónk. Ő tartja egybe a csapatot - mutatott a vörös hajú fiúra, aki épp ivott valami löttyöt. - Ő ott - mutatott a szőke fiúra - Steven. Nagyon állat, meg hülye. De bírjuk, te is bírni fogod. Az a másik pedig Izzy. Az aki épp most megy ki azzal a csajjal. Ő is rohadt jó dalszöveg író, és baromi jó hangja van. Duffot ismered. Magamról nem tudok mit. Sokszor be vagyok állva, és tetszik az egyik barátnőd - nézett rám mosolyogva.
- Melyik? - néztem körül.
- Az a göndör hajú.
- Te hülye - nevettem el magam - az a tükör képed. A falra tükör van rakva - simítottam meg a hátát.
- Baszd meg - nevetett fel - már terveztem az éjszakát vele... vagyis... magammal? - nem bírtuk. Mindketten felnevettünk. 

*

Hosszú az út hazafelé hajnali három órakor egy őrületes koncert után. Egy kisebb hadsereg kísért minket haza, nehogy útközben történjen valami. Nem tudom minek kellett volna történni, de örültem, hogy nem ketten kell hazasétáljunk Tamyval - aki eléggé szomorú volt a fülbevalója miatt. 

Dayana már menni sem bírt, őt Jack - valami fiú, ott ismerkedtek össze - vitte a kezében. Tamy elől kullogott szomorúan. Slash az egyik lányt fűzte. Todot és Alishát három utcával ezelőtt láttuk utoljára. Cindy Duffal átölelkezve ment. A fotós pasi éppen fényképezett valamit - talán az egyedül baktató Tamyt. A többi fazont nem ismertem, de jó fejeknek tűntek. 

Mire elértünk a házhoz mindenki hulla fáradt volt.
- Hú baszd meg - fújta ki magát Slash - te rohadt messze laksz - karolta át Tamyt. Ameddig ők elvoltak azzal, hogy milyen rég látták egymást, én Dayanával próbáltam beszélgetni. Nem igen jött össze, ugyanis ő minden kérdésemre egy oda nem illő választ mondott. Cindy háza útba esett, így őt is hazakísértük. 

- Legközelebb nem lesz ilyen szerencséd - lépett oda Duff.
- Mármint? - néztem rá kérdőn.
- Legközelebb megcsókollak.
- Ha hagyom - mosolyodtam el.
- Ó, hagyni fogod - nyomott egy puszit az arcomra.