7. fejezet

Már félórája ültem a belváros egyik padján. Megbeszéltük Duffal, hogy itt találkozunk, és mindent részletesen átbeszélünk. Illetve tudatom vele amit Tod mondott. 
Szeretnék vele tölteni több időt, most, hogy tudom elköltözik Los Angelesbe. Hiányozni fog minden ami ő. A nézése a mosolya. Az a biztonságérzet ami körül vesz ha meglátom. Tudom, hogy olyankor nem történhet semmi rossz sem velem, mert ő ott van. Illetve, ott volt... mert ez többet már nem lesz így. Őt ismerve, nem fog ide visszajönni, és a bandát látva nem is érné meg itt ''porosodni''. Tehetségesek és ilyen ritkán van. 
- Szia - ült le mellém, majd egy lágy csókot nyomott az ajkaimra. Még mindig nem tudtam megszokni ezt a csókolózós dolgot, új volt számomra.
- Szia - vörösödtem el teljesen. - Beszélnünk kell - túrtam bele a hajamba, majd ránéztem. Fekete bőrdzsekit viselt, tele volt karkötőkkel, és nyakláncokkal. Tetőtől-talpig végig mértem, és próbáltam mindent memorizálni. Az illatát, a zöld szemeit, a stílusát. Egyszerűen mindent megakartam tartani belőle.
- Syl, kezdek megijedni tőled. Úgy végignéztél, mint egy pszichopata - mosolyodott el -, ha megakarsz esetleg erőszakolni, csak szólok, hogy nem fogok ellenkezni - nevetett fel ezúttal.
- Bolond vagy - ütöttem meg a vállát. - Tényleg komoly dologról. 
- Rendben, hallgatlak - váltott komolyra. A mosoly lehervadt az arcáról, és érdeklődően figyelt. Tudtam, hogy tudja miről akarok beszélni, mégis megvárta még én mondom ki. 
- Ez az egész Los Angeleses ügy. Baromira örülök nektek, komolyan. De mi lesz velünk? - néztem rá kérdőn.
- Nem tudom Syl - hajtotta le a fejét - fogalmam sincs. 
- Basszus Duff tudtad, hogy elmész. Miért kezdtél ki velem? Mi értelme volt ennek? - apró könnycseppek gurultak végig az arcomon. De nem vettem le róla a szemem. Egyre homályosabban láttam őt, s akármennyire is csípte a szemem az a kis mennyiségű szempillaspirál még így is láttam arcán a tanácstalanságot.
- Egyszerűen csak nem tudtam volna úgy elmenni, hogy ne tudjam te is érzel-e valamit irántam. Nem gondoltam ezt az egészet komolyan. Egy jó családból származó, tizenhat éves kislány vagy. Álmomban sem gondoltam volna, hogy egy ilyen senki, utcagyerekkel mint én szóba állnál. Azt hittem egy naiv liba vagy, akit majd hülyíthetek és kérkedhetek a többieknek, hogy ''nekem megvolt Silvertstonék lánya''. De nem. Ez komolyabbra fordult. Ha tudom, hogy ez lesz akkor nem kezdek ki veled - simította végig az arcomat -, mellesleg holnap indulok - dobta csak úgy ''mellékesen'' oda.
- Hol-holnap? - kerekedtek ki a szemeim. - Én azt hittem maradsz még.
- Slash itt maradt velem, valami nője fog minket elvinni és csak holnap ér rá. Gyere sétáljunk egyet - állt fel zsebre tett kézzel. 
Szinte az egész belvárost körbe jártuk. Igyekeztük nem említeni az elköltözést, csak arra koncentrálni, hogy most együtt vagyunk. 
- Picsába - szaladt ki a számon - gyorsan, menjünk be ide - löktem be Duffot egy könyvesboltba.
- Kit láttál?
- Anyut. Fogalmam sincs mit keres errefelé ilyenkor. Dolgoznia kellene - suttogtam, látván a felháborodott emberek pillantásait akik épp értelmezték a könyvek rövid tartalmait.
- Mit kérnek? - nézett ránk az eladós férfi felvont szemöldökkel.
- Mi csak nézelődünk - válaszoltam, majd berántottam Duffot a második sorba. Megmertem volna esküdni, hogy anyu befog jönni ide. - Anyu bejött - mutattam a polcok mögül az ajtó felé. Széthúztam két könyvet és figyeltem mit fog venni. 
Ahogy belépett, az eladós férfi karjaiba vetette magát és egy hosszú csókot leheltek egymás ajkaira. A szívem a fülemben dobogott, s nem hallottam tőle semmit. Csak bámultam ahogyan anyu, akár egy tizenéves tini lány nevetgél, és viccelődik a - talán arab származású - harmincas éveiben járó férfival. Oldalra pillantottam Duffra, aki megértően átkarolta a vállamat, és egy puszit nyomott a homlokomra. 
- Oda megyek - határoztam el, de Duff visszatartott.
- Nem mész te sehova - karolt át hátulról -, majd elmondja ha szeretné - biccentett anyuék felé.
- Nézzem végig ahogy más férfiakkal enyeleg? - vontam fel a szemöldököm.
- Legalább ne itt rendezz jelenetet, otthon megbeszélitek - igaza volt. Tudtam, hogy igaza van, így hát egy hatalmas sóhajjal lemondtam arról, hogy kérdőre vonom anyut. 
- Igazad van - néztem Duffra, s mire visszafordultam anyu már nem volt az üzletben. - Menjünk innen, rosszul vagyok - kulcsoltam össze az ujjainkat. Még mielőtt kiléptem volna az üzletből egy megvető pillantást vetettem a férfira és kilöktem az ajtót.
Elsétáltunk egy fagyizóba ahol a hátralévő pár órát eltöltöttük. Beszéltünk komoly dolgokról, olykor viccelődtünk is, mégis érződött a levegőben valami szomorúság. Egyáltalán nem gondoltam anyura, vagy Todra. Csakis Duffra, és arra, hogy valami lezárul az életembe. Valaminek vége, ami nem is tartott sokáig.
- Hajnalban indulunk - kezdte Duff - szóval majd most kell elbúcsúzzunk egymástól - mosolyodott el halványan. Órámra tekintettem ami fél kilencet mutatott. Apuék úgy tudták Tamyval vagyok. 
- Ó, értem - mosolyodtam el szomorúan. 
- Szeretném neked adni a kitűzöm - akasztotta le magáról -, tudom, hogy nem nagy ajándék, de valamit akarok itt hagyni magamból - majd kezembe nyomta a piros rock n' roll feliratú kitűzőt. 
- Hülyéskedsz? Ez nagyon jó ajándék. Hogy is mondanád? Kurva jó? - nevettem fel, majd rászúrtam a felsőmre. 
Akármennyire is lassan sétáltunk, hogy minél később érjünk a házunk elé egyszer csak odaértünk. 
- Akkor itt a vége - néztem mélyen a szemébe. 
- Úgy látszik - simította meg az arcom. - De hé, nem felejtelek el, hallod? Sokat gondolok majd erre a szép fejedre. 
- Micsoda bók, McKagan - nevettem fel. - Én is gondolok majd erre a fű szagú punkra - nyomtam mutatóujjam a mellkasának.
- Ez is nagyon romantikus volt, Silverstone - húzott magához, hogy megcsókolhasson. 
- Köszönök mindent Duff. 
- Mit köszönsz? - ölelt újra magához, ezúttal így maradtunk. Éreztem a parfümjének az illatát, hallottam a szívverését. 
- Mindent - hajtottam arcom a nyakhajlatába. Lassan elhúzódtam, hogy újabb csókot nyomjak ajkaira, de hirtelen anyuék kirontottak.
- Syl, ide gyere azonnal - kiabált anyu, majd apu erős karjait éreztem meg a vállamon ahogy kiránt Duff kezei közül. Duff értetlenül nézett a szüleimre, majd felvette velem a szemkontaktust. Anyu kiabált valamit. Apu megvetően nézett rám, de én semmit sem érzékeltem ezekből. Mai napig nem tudom anyu miről hadovált mellettem. Csak néztem a zöld szempárt, és mindent kizártam. Halványan elmosolyodott, ami engem is mosolygásra késztetett. 
- Találkozunk még - tátogta, majd megfordult és elment. Elment, és nem tudom mikor láthatom majd újra. 

*

Lassú léptekkel a konyhába mentem, hogy reggelizzek egyet. Bár nem volt sok kedvem anyuék szúrós és csalódott tekintetével találkozni. 

- Jó reggelt - ültem le az asztalhoz. Anyu a tányérjára szegezte tekintetét, apu pedig engem fürkészett. 

- Magyarázatot kérünk Syl - emelte fel a fejét anyu -, azt hiszed megteheted ezt? Hogy így lesüllyedsz? 

- Miért? Az arabok talán olyan magas rangúak? - ahogy kimondtam már meg is bántam. Villámgyorsasággal tömtem a tányéromon lévő tükörtojást a számba, hogy még csak rágni sem tudjak. 

- Tessék? - nézett rám apu. - Syl, te miről beszélsz?

- Összevissza beszél - mosolyodott el anyu. Apu csak bólintott egyet, de tudtam, hogy bogarat ültettem a fülébe, és kifogja deríteni miről van szó. 

- Később megbeszéljük ezt a McKagan ügyet, sziasztok - állt fel apu. Ettől féltem. Kettesben maradni anyuval. 

- Tehát tudsz róla - tette le a villáját. - Sajnálom Syl, hogy ezt látnod kellett, és erre nincs is magyarázatom - hebegte -, sajnálom. Tényleg.

- Szereted? - húztam fel a szemöldököm. 

- Nem, illetve... nem tudom. Nem mondod el apádnak, ugye? - fogta meg a kezem. 

- Nem, persze, hogy nem - sóhajtottam. - De abba kell hagynod vele, különben eljár a szám. 

- Megbeszéltük Syl. Ez a mi titkunk. 

A délután többi részét Tamyval töltöttem, na meg persze sírással. Együtt sírtunk. Talán őt jobban is megviselte a dolog mint engem. Egyenesen zokogott. 

- Tamy, azért jöttem, hogy én sírjak és te vigasztalj. Nem fordítva - öleltem magamhoz, hogy kicsit megnyugodjon. 

- Tudom - zokogott fel -, de ez olyan igazságtalan. Szeretitek egymást. És különben is, miért jöttek ki a szüleid? Miért rontották el a pillanatot - kezdett ismét sírni. Nem bírtam ki, én is sírni kezdtem. Sírtam Duff miatt, és Tamy miatt is. Nem értettem mivel érdemeltem ki a sorstól a barátságát. Ha lehet még jobban magamhoz öleltem. 

- Találkozni fogunk mi még - bizonygattam magamnak, és Tamynak is. - Találkozni... - ismételtem meg immár inkább csak magamnak. 

- Akarsz hallgatni egy kis Aerosmithet? - törölte meg a szemeit Tamy. Tudja, hogy Steven Tayler hangja tud csak megnyugtatni minket. 

- Naná - mosolyodtam el. 

- Tőle kaptad? - mutatott a kitűzőre. A zene már ment halkan, ami lassan lenyugtatott minket. 

- Igen - szorítottam az ujjaim közé. - Amolyan búcsú ajándék - a búcsú szó hallatán Tamy szemeibe ismét könnyek szöktek. Számomra teljesen nyilvánvaló volt, hogy találkozni fogunk még. 

****

Kedves olvasók. 

Nagyon szépen köszönöm, hogy 14-en feliratkoztatok. ♥ Köszönöm, hogy annak ellenére is, hogy nem voltak új részek folyamatosan jöttek az oldalmegjelenítések.
Bár szokásomhoz híven most is rövid részt írtam, remélem tetszeni fog nektek. :)
Véleményeket szívesen várok. :)